2014. november 20., csütörtök

A lenmag jótékony hatásairól

 Székrekedés ellen elengedhetetlen lehet. Érdemes hetente 1-2 evőkanálnyit fogyasztani belőle, mert jót tesz a bélműködésnek, tisztítja a beleket de azért ezzel is vigyázzunk kell, mert néhány ember allergiás lehet rá, akárcsak a diófélékre, illetve tartalmaz valamennyi fitoösztrogént, ami nagy mennyiségben nem javasolt ha fogyni szeretnénk,  bár inkább akkor fejti ki ezt a hatását ha az ösztrogén szint a szervezetben eleve túlsúlyban van, nőknél és akkor nem lesz súlycsökkentő hatása. Fitoösztrogént tartalmazhat még kisebb mennyiségben szója és a cickafark, dió, mogyoró és még pár egyéb dióféle  ezeket is mértékkel fogyasszuk ha fogyni szeretnénk, de nem jelenti azt hogy néha nem jó enni ezeket, sőt főleg a vegetáriánusoknak javasolt mert sok értékes vitamin ásványi anyag van bennük amit más ételekben kevésbé fordul elő. A  fitoösztrogéneknek vannak gyógyító hatásai is itt olvashattok bővebben erről a témáról: http://drgalikagnes.hu/fitoosztrogenek_alkalmazasa_a_gyogyitasban.html 

 A lenmag  jótékony hatásai:  omega 3 zsírsavat is tartalmaz, (vegetáriánusoknak nagyon fontos hogy egyék), gyomor bántalmakra is jó például (gyomorfekélyre), szív és érrendszer helyes működését is segíti, a vércukorra is jó hatással van, sőt még rákgyógyításban is jó eredményekről számolnak be. Kiegészítő kezelésként lehet enni, Főleg a fitoösztrogén tartalma miatt hat jótékonyan, a a rákos sejteket gyógyítja, főleg emlő és vastagbélráknál segít, vagy megelőzi a kialakulását, jó csontritkulás ellen is és a menopauzánál keletkező hőhullámokat is enyhítheti, az idegrendszerre is nyugtatólag hat, fejfájás csökkentő is lehet.


2014. november 18., kedd

házi készítésű ételízesítő

Találtam egy cikket amiben leírják, hogy lehet otthon is saját egészséges ételízesítőt csinálni, nem tartalmaz tartósítószert, de mégis sokáig eláll.

Itt tudtok utána olvasni:

http://www.tudasfaja.com/etelizesito-hazilag/

Egy gyomnövény ami ehető és sok mindent gyógyít, omega 3 zsírsavakban is gazdag

A kövér porcsin latin nevén, Portulaca oleracea sok mindenki számára ismert, talajon szétkúszó pozsgás kerekded levelű gyomnövény, de azt kevesen tudhatják róla mi mindenre jó például omega 3 zsírsavakban is igen gazdag, jó a szív és érrendszeri problémákra, sőt még az álmatlanság ellen is jó. Még számtalan gyógyhatása van, és sóskához hasonlító íze miatt sok finom étel készíthető belőle. A levelét esszük, amit szinte egész nyáron szedhetünk, míg nem kezd virágzani. Erről a növényről és gyógyhatásairól valamint a belőle készült ételeknek az elkészítési módjáról bővebben itt olvashattok:
http://antalvali.com/kover-porcsin-portulaca-oleracea.html

2014. november 1., szombat

Vega, májkrémhez hasonlító pástétom vagy mártogatós



Hozzávalók 4 személyre: 

2 marék csíráztatott lencse

1 marék csíráztatott vagy sima beáztatott csicseriborsó

2,5 dl langyos víz

1pár szál kakukkfű, vagy 2 csipet szárított

1 csipet chili paprika vagy cayen bors

1 kiskanál csemege fűszerpaprika

1 teáskanál só

2 csipet bors

3 gerezd fokhagyma

Fél nagy, vagy 1 kis fej vöröshagyma, amit előbb kicsit serpenyőben üvegesre pirítunk 1 evőkanál olívaolajban.


A hozzávalókat összeöntjük egy lábosba, és fedő alatt körülbelül 10 percig hagyjuk főni.


10 perc után lekapcsoljuk alatta a gázt, és még 15 percig rajta hagyjuk a fedőt, így több vitamin marad benne.

Végül botmixerrel összeturmixoljuk az egészet. 

Én a csíráztatást úgy csináltam, hogy egy pár marék lencsét vagy egy csicseriborsót másfél napra beáztattam úgy hogy ellepje teljesen a víz őket. Majd leöntöttem róluk a vizet, és a képen is látható csíráztató tálba tettem őket ablakba helyeztem, hogy kapjon fényt, és naponta kétszer meglocsoltam az egészet. Néha leöntöttem a legalsó alsó tálban összegyűlt vizet. Nekem benn a meleg szobában fényes helyen 3 nap alatt úgy kicsírázott, hogy némelyiken még kis sziklevél is megjelent. Nem ördöngősség otthon csíráztatni, és nagyon egészséges, nyersen fogyasztva még több vitamint tartalmaz, annyit viszont érdemes betartani hogy egy maréknál többet egy ember ne egyen meg, mert ami jó is kis mennyiségben, az a nagy életerő ami a csírázó növényben van sok is lehjet egyes emberek szervezetének. Csíráztatni lehet sokféle hüvelyesből (pl. zöldborsó sárgaborsó, lencsefélék, mungóbab) magbokból is lehet( pl. hagymamag retekmag zsázsa mag, héjas napraforgó mag) Gabonákból is lehet, igaz ezeket mi a diétában nem ehetjük (pl búza, árpa, köles, zab, kukorica stb.) 
Annyira érdemes odafigyelni, hogy mindegyik mag csírázási ideje és igénye más kicsit. Vannak a témában könyvek is amik jól segítenek nekünk ebben. Fontos, hogy ha lehet, egy két évesnél régebbi magot és gyomírtóval kezeltet ne használjunk, legjobbak amit élelmiszerboltokban vásárolunk, vagy mi magunk termesztjük. Azt biztosabban ismerjük.

Mindenkinek, jó  csíráztatást , és örömöt kívánok, mert attól a sok vitamintól ásványi anyagtól ami bennük található, sok betegséget csírájában tudunk elfojtani. Immurendszerünket is erősíthetjük vele. 
Végül még egy  két tipp ha azt szeretnénk, hogy több C vitamint tartalmazzon a csíránk, akkor fényes helyre tegyük, ha azt szeretnénk, hogy több B vitamint tartalmazzon, akkor kicsit sötétebb árnyékosabb helyre tegyük a csíráztató tálat, de nem feltétlenül kell ilyen tál, megteszi papír és tálca vagy szűrő stb.  

2014. október 19., vasárnap

Még egy cikk a barna lenmag jó hatásairól akár a cukorbetegség megelőzésére is jó

Jó hatással van az erekre, tágítja azokat, a zsírmájat is gyógyítja, nagyon jól serkenti az agyműködést, bronchitisre is jó hatással van , ekcéma, valamint gyomorfekély ellen is jó, jó hatással van a bélműködésre is. Rák ellenes hatása főleg megelőzésre jó is ismert, és koleszterin csökkentő hatása is van, ezért jó szívritmus zavarokra, valamint izomláz enyhítésére is.

Gazdag A, B, C, D és E vitaminban. Az ásványok közül nagy mennyiségben van benne kálium, foszfor, magnézium, kalcium, kén, vas, cink, nátrium, klór mangán, szilikon, réz, fluor, nikkel, kobalt, jód, krómstb. 

Még több részletesebb leírást itt találtok róla:


http://biowellnatura.hu/p/barna-lenmag.html

2014. október 16., csütörtök

Még nagyobb ok rá hogy minden ember minél több fát ültessem akár otthon a kertjében


Egy tudományos új felfedezés ami bizonyítja a fák mennyire képesek a co2 megkötésében.

Ezért ajánlom mindenkinek, hogy, ha tud és szeretne ültessen akár a kis kertjébe, minél több bokrot fát, mert amellett hogy szép és hasznos is, pl gyümölcsöt érlel, vagy gyógynövény, a széndioxd elnyelésében is nagy szerepet játszik, nagyobbat mint eddig gondolták, a tudósok is. 

Én biztos vagyok benne, hogy sok kicsi is sokra megy. Mert vég ül is mindenki egy ég alatt született él, kihat minden mindenre, összefügg minden mindennel. A Föld mint anya gondoskodik rólunk, legyünk hálás gyermekei, hogy minél többet, és jobban tudjunk örülni neki, és az unokák is. Ezért a Föld egy nagy család tulajdonképpen és ha az ember tulajdonának tekinti az egészet, a kinti is közelebb ér hozzá szívében testében is, ami csak újabb jót szül. 

Így készülhet az ember arra hogy ő maga is fenntartó jó anyai minőség legyen. Mert ha most ültetünk sok fát, (még a  nagyobb fagyok előtt lehet akár szabad gyökerűt is október folyamán ültetni, konténereset meg egész évben, csak ne túl nagy fagyban.) Ezzel még nagyobb időt takarítunk meg, és az eget is, mert tavasszal jobban szebben fog kihajtani fánk.


Itt tudtok a  tudományos cikknek utána nézni:


http://ecolounge.hu/nagyvilag/tobb-co2-t-nyelnek-el

Pár szelíd gyógyító technika, ami jó stresszoldásra is, kipróbáltam én is, és nekem segített.

Mivel tudom sok embert érint, a mai világban a stressz, egészségügyi, - szellemi, lelki kihívás a mindennapokban, - és természetesen engem is meg,- meg érintenek ezek - ezért, ezekre segítség nyújtásként tudok ajánlani pár szelíd segítő, gyógyító technikát, amiket én is kipróbáltam már. 
Nekem is volt, és néha még mindig van pár kihívásom,  - mármint olyan amitől kicsit kibillenek az egyensúlyból, - amit egyedül néha nehéz megoldani. - De idővel rájöttem, hogy végső soron mindenki magát gyógyíthatja meg, leginkább.  - Azért néha egy kis szelíd segítség  sem árt, hogy erőre kapjunk, és más szemszögből nézhessük magunkat és a világot.

Az egyik ilyen technika az SVT,  Spirituális Válasz Terápia nagyon jó eredményekről számolnak be, és én is jókat mondhatok róla. Segítséget nyújt fóbiák, stressz, pánik oldására kezelésére, testi, szellemi öngyógyító folyamatokat is tud elindítani, és segít abban is hogy a saját utunkat járjuk.
Itt nézhettek utána bővebben:

http://www.spiritualisvt.com/


Valamint az Acces Bars gyógyító érintéses technika is jó lehet, itt találtok róla részletesebb leírást:
https://www.facebook.com/events/246504618892928/?ref=22

én nála voltam kezelésen: http://accesszil-hu6.webnode.hu/elerhetosegek/

A Reflexzóna masszázs,Talpmasszázs és a Cranio Szakrális gyógyítás is jó.
Tudok szintén egy jó embert aki ezeket elsajátította és terapeutaként alkalmazza is a neve: Jeges Tímea.

Itt nézhettek utána, itt kezel:  

https://www.facebook.com/8egeszsegpont


Valamint a jóga nidra, (jógikus alvás) is jó, meg a légző gyakorlatok (pranajama), ászanák (jóga gyakorlatok), (testmozgás),  meditáció, önvizsgálati meditáció.

Én itt tanulom, - nagyon jól értenek hozzá - hitelesek. Egy igazi, élő, indiai jógamester tanítása alapján történnek a jógaórák, ami sok ezer éves bölcsességeket foglal magában.  A rendszer a békét, a nem ártás elvét, a környezetvédelmet, és a szellemi, lelki, testi egészséget tartja szem előtt. A nyugati emberek izomzatának testtípusának megfelelően vannak a jógagyakorlatok, és egyéb technikák fejlesztve, testre szabva, a nyugati társadalomba, életvitelbe beilleszthető. Ennek a neve: Jóga a Mindennapi Életben Rendszer®.  
Én is itt gyakorlom, tanulom ezeket, és csak ajánlani tudom nyugodt szívvel:  http://www.joga.hu/

  
World peace in your hands
Paramhans Swami Maheshwaranandaji, A Joga in Daily Life alapítója, akit tanítványai szeretetteljesen Swamiji-nek neveznek,  ő Paramhans Swami Madhavanandaji tanítványa. Az indiai Maha Nirvani Akhara spirituális közössége és a Shankaracharya (a hinduizmus spirituális vezetője) világszerte nagy tiszteletnek örvendő indiai jóga mester, a világon sokat tesz a toleranciáért, egészségért, tanulásért, és környezetvédelemért.