2014. július 25., péntek

Répás lecsó

Csapjunk a lecsóba, tehát így készül:


Mindenki másképp csinálja kicsit ezt az egyszerű de nagyszerű ételt én így csináltam: Egy lábosban két fej vöröshagymát két evőkanál olívaolajon megpirítunk, beleteszünk közben 4-5 db apróra vágott paprikát, két darab répát amit előtte vékonyan felszeleteltünk. Ezeket megsütjük, majd rakunk bele ízlés szerint, sózott natúr vagy bio vegetát, és egy két gerezd fokhagymát összeaprítva, és a végén egy paradicsomot, is belerakunk rátesszük a fedőt a lábosra kicsit így is főzzük, én raktam bele provance-i fűszerkeveréket is pár késhegynyit, aki szereti kis levendula virágot is szórhat bele. Kicsit rajta hagyjuk, hagyhatjuk a fedőt míg ki nem hűl. Így több vitamin marad talán benne. 

Ilyen nagy nyári melegekben, üdítő ízű egészséges tápláló étel. Még üdítőbb, ha pár kiskanál natúr joghurtot teszünk mellé, vagy kovászos uborkát.

Ebből a receptből körülbelül két adag jön ki.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése