2015. január 6., kedd

Zöldbab főzelék,(ebéd)

Egy alternatíva ebédnek  



A zöldbab főzeléket négy személyre én így készítettem:

1 fej vöröshagymát, két evőkanál olívaolajon megpirítunk.
4 gerezd fokhagymát nem túl picire összevágunk ezt is hozzá tesszük, mikor már üveges a vöröshagyma.
Rakunk bele egy mokkáskanál fűszerpaprikát, és 2-3 dl vízzel felöntjük Majd egy kg zöldbabot teszünk hozzá, sárga hüvelyű vagy zöld hüvelyű is jó bele.  Rakunk még bele egy pici kakukkfüvet vagy oregánót, 2 csipet őrölt köményt, 2 késhegynyi őrölt mustármagot 3 késhegynyi majorannát,  sót ízlés szerint és 2 babérlevelet. Rátesszük a fedőt a lábosra és körülbelül 10-15 percig főzzük, ha mirelit zöldbabból csináljuk akkor több idő kell neki, vagy gyorsít rajta, ha eleve forró vizet adunk hozzá. Mikor úgy gondoljuk megpuhult a zöldbab, jobb ha még nem emeljük fel, még 15 percig rajta hagyjuk a fedőt, így benne maradnak jobban a vitaminok. Mikor ezzel is kész vagyunk, Kiszedjük a két babérlevelet belőle, és sűrítésként kicsit összeturmixolhatjuk, de csak kicsit úgy, hogy maradjanak zöldbabdarabok benne. Ha nem önmagával szeretnénk besűríteni, valamilyen lencseliszttel, vagy csicseriborsóliszttel is besűríthetjük úgy, hogy egy vagy két evőkanállal teszünk a levéhez jól elkeverjük csomómentesre, és ezzel is pár percig összefőzzük fedő alatt. Végül feltétnek egy kis tofut sütöttem hozzá, azzal ettük.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése