2015. március 13., péntek

Egy ebédem



Ma ezt ettem ebédre:

Fokhagymás párolt sárgarépát, gyömbéres keleties sült tofuval, és tormás szósszal.


Gyömbéres, keleties sült tofu elkészítése 4 személyre:

Hozzávalók: 

1 csomag natúr vagy füstölt tofu (a natúr olcsóbb és egészségesebb)
1 kis darab gyömbér, 
1 kiskanálnyi szójaszósz, vagy szójabab krém
2 csipet xilit, vagy kevesebb stevia, vagy méz
4 nagyobb gerezd fokhagyma
pár csipet kakukkfű, vagy oregánó, majoránna
só ízlés szerint, pár csipet őrölt köménymag, vagy római kömény (a puffadás elkerülése végett)
  

Elkészítés:

3 evőkanál  olajba, (legjobb olívaolaj, vagy szezám olaj) beleteszünk apró kockákra vágott tofut, 
1 kiskanál szójaszószt, vagy egy teáskanál miso-t, erjesztett szójababkrémet
4 csipet sót, is hozzáadunk még, és egy két csipet xilitet
rakunk bele egy kisebb darab gyömbért, körülbelül mint a mutatóujjunk körme, 
közepes lángon körülbelül 10-15 percig sütjük a tofut, míg a széle meg nem keményedik kicsit, ruganyos nem lesz, én késsel bele szoktam szúrni kicsit hogy érezzem az állagát. De az is jó módszer lehet, ha látjuk mikor kezd aranybarna színűre változni. Ekkor beleteszünk 4 gerezd összezúzott fokhagymát, egy kicsit ezzel is sütjük, körülbelül 1 percig nehogy megégjen a fokhagyma, teszünk bele még egy két csipet őrölt köményt, zöld fűszereket, például kakukkfüvet, vagy oregánót, majoránnát. Ha nem elég sós utólag még tehetünk rá sót ízlés szerint.




Tormás szósz elkészítése 4 személyre:

Hozzávalók:

5 nagyobb gerezd fokhagyma
1 evőkanál olaj (olívaolaj)
1/4 póréhagyma
1 evőkanál édesítős tormakrém, például almás (vagy friss reszelt torma, ebből elég kevesebb is mert nagyon erős)
1 kisebb sárgarépa, vagy paszternák
2 csipet őrölt kömény, vagy római kömény
3 kisebb kakukkfű ágacska, lehúzott levelei, vagy egy fél kiskanálnyi szárított kakukkfű
egy két zsálya levél, és vagy egy két bazsalikomlevél
egy késhegynyi mustármag, 1 csipet bors
3 dl víz
3 evőkanál csicseriborsó liszt
só ízlés szerint

Elkészítése:

Megjegyzés: torma nélkül is finom lehet akkor kicsit pecsenyeszaft ízű lesz, tormával viszont frissebb üdébb ízű, és a légutaknak is jobb. 

Az apróra vágott fokhagymát, és póréhagymát, egy két evőkanál olajon megdinsztelünk,
a mustármagot is beletesszük, majd gyorsan felöntjük 3 dl vízzel egy kiskanál sót rakunk bele
majd beletesszük, majd az apróra vágott sárgarépát, vagy paszternákot, beletesszük az egy evőkanál tormakrémet, vagy az egy teáskanál. reszelt tormát. Ezután a fűszereket is beletesszük, a kakukkfű leveleit én simán le szoktam egyszerre húzni a szárról több kevesebb sikerrel. Fedő alatt főzzük az egészet 5-10 percig majd beletesszük a három evőkanál csicseriborsó lisztet sűrítésnek, vagy egyéb a célnak megfelelő nem gabonából készült lisztet is tehetünk bele helyette.
Így is főzzük fedő alatt öt percig  majd összeturmixoljuk az egészet.



Párolt répa:

Így készült:

Pár gerezd fokhagymát apróra vágtam (4 darabot), olívaolajon kicsit megpirítottam, majd 5-6 darab apróra összevágott sárgarépát is hozzáraktam, adtam hozzá kis natúr sótlan vegetát és egy kiskanál sót, borsot, pici majoránnát, és felengedtem egy fél csésze vízzel majd fedő alatt megpároltam, később szórhatunk rá egy kiskanál csicseriborsó lisztet, így is pár percig főzzük és kész is. Kurkumát is tehetünk hozzá úgy még egészségesebb.



















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése