Ha nyílt lángon ég szívem, és eszem nem érint minden esetben engem, Majd feleszmélek, de figyelek minden szívből induló kis érre, patakra, akkor áldással gondolatok nyílnak s kísérnek utamra.
Mint lótuszvirágok, szívem nyugodt taván elringató csónak kelyhébe nyílva, kitekintenek az égre szólítva, halk szép csacsogással zenélnek. Akkor folyok az élet fenntartó erejének folyamával,
S úgy érzem, éberebben létezem, szívemmel, kezemmel, megrajzolom életem, gondolatommal, felismerésemmel korrigálom ténykedéseimet. Így lesznek az álomból lassan aprócska valóság cseppek, mint virágszirmok a földre hintenek áldást, és a szem előtt látott képzelet valóság, ködfátyolát, mint függönyt lebbentik el.
Megkülönböztetve de még is egyformán szeretve a táj részeit mindig más és más helyre szállnak, fel le csillanva villanva, a napban a helyek kifényesednek a szirmok mint falevelek, apró szívbéli üzenetek szállva játszanak, az élet színteréhez átjárva táncolva érnek az égbe lebegnek. És ilyenkor érzem landol a gondolat szívem tengerébe, és gondolat ringat szívet, és szív ringat gondolatot, minden gondolat összeérve átsuhan az életnek vizén, és lassan lecsitulok, elringatom én is hullámzó gondolatom, s hallom dalom. Már a szél se rezzen csak búg egy hang a csönd taván benn, béke lebeg. És így körbeért kis érből kifolydogáló álom, így szólt a kívánságom, s talán megtalálom.
Írta: Szakács Anna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése