2014. május 21., szerda

Gomba fasírt


Négy fő részére én így készítettem:
Megdinsztelünk 1 fej durvára felaprított vöröshagymát, majd rakunk bele 1 gerezd aprított fokhagymát, együtt sütjük még  körülbelül egy fél percig, majd lekapcsoljuk alatta a gázt. 

Ezután 20 dkg gombát megmosunk, apró darabokra vágunk, sózzuk, majd serpenyőben 1 evőkanál olívaolajon kicsit megsütjük.Fedővel lefedjük, és addig pároljuk, míg apróra össze nem esik. Közben natúr vegetát adhatunk hozzá, végül levesszük a tűzről.  

Fűszerek és egyéb hozzávalók, amiket a párolt gombához teszünk:

2 csipet őrölt sárga mustármag
3 csipet szegfűbors
1 csipet oregáno
2 csipet pikáns olaszos- keleties fűszer (Lásd a blogban az  pikáns olaszos- keleties fűszerkeveréknél) ha ez nincs az se baj, kihagyható, de akkor jó, ha teszünk bele oregánót,  őrölt koriandert és megőrölt mustármagot még egy pár csipettel.
1 késhegynyi őrölt fehérbors
1 mokkáskanál natúr vegeta
4 kiskanál megőrölt lenmag 2 kiskanál hideg víz, körülbelül 1 kanál csicseriborsó liszt, vagy sárgaborsóliszt.
Rakunk még bele sót ízlés szerint, de jobb, ha eleinte sósabbra csináljuk, mert kisütésnél
veszíthet ízéből.

Ezeket a hozzávalókat összeturmixoljuk botmixerrel, majd  15 percig állni hagyjuk.
Aki szereti, ha vannak benne gombadarabok, egy kis főtt gombát eltehet és a turmixolás után belekeverheti, így szebben fog kinézni és még finomabb lesz. (Bár emiatt nehezebben áll össze esetleg.
Lapos pogácsákat formálunk a masszából és megsütjük őket: picit kiolajozott tepsiben, előmelegített 200 fokos sütőben 7 percig egyik oldalát, 7 percig másik oldalát .
Ha valaki sültebben szeretné, még jobban is megsütheti, de vigyázzunk, hogy meg ne égjen. 

Serpenyőben is süthető 1 evőkanál olivaolajon, lapos fasírtokat formázva. Akkor fordítsuk meg, ha megsült annyira, hogy szétesés nélkül meg tudjuk fordítani.

Gyorsan elkészül:)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése