2014. május 30., péntek

Sült tészta


A következő recept egy olyan tészta receptje, mely kisebb mennyiségben néha megengedett a phalahari diétában is.

Hogyan készül 5 fő részére?



Hozzávalók:
250 gramm sárgaborsó liszt
(Mivel ha boltban készen vásárolható sárgaborsó liszt, drága, pláne ha nagyobb mennyiség kell ezért én egyszerűen a száraz sárgaborsót finomra megdaráltam elektromos kávédarálón,, míg a kívánt mennyiség össze nem jött.)

3,5 vagy 4 evőkanál megőrölt lenmag, (szintén kávédarálóval őröltem meg) 
fél csészényi őrölt napraforgó mag
1 kis só
A száraz alapanyagokat összekeverjük.
Adunk hozzá még 1 dl vizet és ezzel összegyúrjuk. Ha nem gyurmaszerű állaga van, hanem morzsásabb, akkor tehetünk még bele egy nagyon pici vizet. A tészta nyersen jól formázható.
Kiolajozott tepsibe rakjuk, vékonyra (kb. fél cm) nyújtjuk. Kézzel is elég szépen ki lehet nyújtani, lelapogatni, úgy szemre. Berakjuk előmelegített, 200 fokos sütőbe.. Körülbelül 10 perc alatt megsül, de ha pizza szószt rakunk rá, vagy egyéb nedves feltétet, akkor süssük elő 5 percig és csak ezután tegyük rá a szószt, vagy feltétet, mert elázhat a tészta.. Még öt percig sütjük.

Ezt a receptet készíthetjük sósan, mint a kép is mutatja, pizza szerű feltétet raktam rá. 


Ha nem akarunk lemondani az édességről, akkor napraforgó mag helyett sótlan földimogyorót használjunk, (de az eredeti napraforgós recepttel is jó). 
Ízesítsük fahéjjal, pici almával, nyírfacukorral (xilit) vagy steviával, illetve egyéb, édességhez való fűszerrel. Egyszer-egyszer megengedhetjük magunknak, hogy ilyet együnk a diéta során.

Mindenki ízlésére, fantáziájára bízom a recept további variálását, biztos jó fog kisülni belőle:)


Ahogy a képen is látható, ez a recept a szívem csücske lett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése