2014. május 24., szombat

Vega káposztás dinsztelt saláta



Elkészítése 4 fő részére:
 1 fej vöröshagymát összeaprítunk,  ezt megdinszteljük 1 kanál olívaolajon.
Majd egy fél fejeskáposztát apró csíkokra vágunk és a hagyma mellé tesszük. Rakhatunk bele egy- két vékonyabb szelet almát apróra vágva, kicsit édeskésebb és savanykásabb ízt ad, így kihozza a sós ízeket, de ezt el is hagyhatjuk belőle, ha nem szeretjük.
Ezeket 2-3 percig összesütjük a hagymával, majd hozzáteszünk 1 teáskanál pirospaprikát és felöntjük az egészet 1,5- dl vízzel.
A következő fűszerekkel ízesítjük:
 2 csipet szegfűbors
3 csipet szerecsendió
1 csipet őrölt kömény
1csipet kurkuma (elhagyható)
1 csipet őrölt bors
1 mokkáskanál natúr sótlan vegeta
pár szál friss kakukkfű levele, vagy egy mokkáskanál szárított kakukkfű 
Ízlés szerint sózzuk, egy kicsit főzzük fedő alatt az egészet. Kb. 3 perc főzési idő elég neki,mert így több vitamin marad benne. 
Végül besűrítjük 1 kanál kukoricaliszttel, jól elkeverjük, és főzzük még 1-2 percig.


Az ehető díszítést úgy csináltam, hogy egy pritaminpaprikából levágtam egy nagy szeletet, így  az alap csúcsos forma már meg volt, hogy levélszerűbb legyen, késsel kivágtam kis darabokat úgy szemre. Ü
Óvatosan leszedtem a kis bevágott cikkeket a paprikáról,  így a visszamaradt forma  levélkaréjokra emlékeztetett, végül ereket karcoltam a paprika nem fényes belső felületére. Lehet bármilyen formát késsel kivágni friss káposztalevélből is.

Így ha van időnk és kedvünk hozzá, meglephetjük magunkat és környezetünket ezekkel az ehető díszekkel, amik ünnepélyesebbé tehetik hétköznapi ételeinket.   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése